Blog

Tízévesen a fürdőszobában hívta elő saját képeit – Pópa Kornéllal beszélgettünk

Pópa Kornél Dicsőszentmártonon született, 22 évvel ezelőtt pedig Szombathelyre költözött édesanyjával. A 43 éves férfi fotózással csak szabadidejében foglalkozik, egyébként karbantartóként dolgozik egy Klíma és légtechnika berendezésekkel foglalkozó cégnél.

Kornél fotóinak hangulata magával ragadja az embert, igazán egyedi stílust képvisel, amelyet Conceptual Vintage-nek nevez.

 

Kezdet

 

De hogyan is kezdett bele a fényképezésbe? Kornél már gyermekkorában is érdeklődött a fotózás iránt, körülbelül nyolc éves volt, amikor beiratkozott egy szakkörre, ahol megtanulta a fényképezés alapjait. Az első gépét 1986-ban kapta meg szüleitől, ezt legtöbbször arra használta, hogy a többi gyereket fotózta a lakótelepen. Tízévesen már ő maga hívta elő fotóit lakásuk fürdőszobájában.

-2005-ben vásároltam meg az első digitális fényképezőgépemet, ami két megapixeles volt. Ezzel a barátaimat, a családomat és virágokat fotóztam. Az első komolyabb fényképezőgépet 2016-ban vásároltam meg, ezzel szintén a családomat, illetve a gyermekemet fényképeztem. Nem mondhatom azt, hogy egy-két éve fotózok, mert sok időt fektettem abba, hogy kitapasztaljam, hogyan kell fényképezni – mondta el Kornél.

A tudásától függetlenül tavaly elvégzett egy fotós tanfolyamot is.

Fotó: Pópa Kornél

 

Stílus, inspiráció

 

Kornél fotói egyedi stílusúak. Elárulta, hogy mindig szerette a különleges, kreatív dolgokat és a művészetet. Elsősorban a festmények inspirálják, de rengeteg művészt és fotóst követ az interneten. Egyesekkel barátságot is kötött, és heti rendszerességgel tartják a kapcsolatot. Példaképe „Paul Adrian Chis” aki Temesváron él és „Sangeeta Mahajan” aki egy Ausztráliában élő, indiai származású fotóművész.

Fotó: Pópa Kornél

 

Saját kezűleg festett hátterek

 

Kornél háttérvásznait sajátkezüleg készíti. Elmondta, hogy ahhoz a stílushoz, amelyben ő mozog, sokkal jobban mutatnak azok a vásznak, amelyeket kézzel festenek, ezeknek az ára viszont nagyon magas. Úgy gondolta belevág, és elkezd a képeihez saját háttereket készíteni. Pár próbálkozás után sikerült is olyat festenie amilyet szeretett volna, azóta pedig már körülbelül egy tucatnyit készített.

Fotó: Pópa Kornél

 

Sikerek

 

A szombathelyi fotós sikert sikerre halmoz képeivel. Rendszeresen felméri a tudását, a kedvenc képeit feltölti egy Facebook csoportba, amelynek tagjai profi fotósok, és abban a műfajban mozognak mint ő. Rendszeresen kap olyan visszajelzéseket, amelyekre büszke.

Fotó: Pópa Kornél

Nemcsak ők ismerik el Kornél munkáját, 2020-ban ugyanis négy alkalommal jelentek meg fiáról készített fotói nemzetközi magazinokban is, a legnagyobb sikerének viszont az idei aranyérmeit tartja.

-A legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy a “Balkan Exhibition” fotópályázatra – ahova 58 országból jelentkeztek versenyzők- tizenegy képet küldtem be, és négyet díjaztak is. Három képpel négy aranyérmet kaptam, egy másikkal pedig egy megtisztelő dicséretet – mondta el a férfi.

Az „Old Time Boy “- című fotóját két aranyéremmel dijazták ; „DIPA Gold Medal” ( Danube International photo asiciation ) és „PSA Gold Medal” (Photographic Society of America). Fotó: Pópa Kornél
A harmadik aranyérmet „MoL Gold Medal” (Master of Light – Kanada) a „The Time” című munkájával kapta, amit három képből állított össze. Fotó: Pópa Kornél
A negyedik aranyérmet „MoL Gold Medal” (Master of Light – Kanada) az „Innocence” című fekete-fehér képével nyerte.
Az „Unspoken words” című fotóval pedig egy „FIAP” (Fédération Internationale de l’Art Photographique) megtisztelő dicséretet kapott. Fotó: Pópa Kornél

Kornélnak az év hátralévő részére is vannak tervei. Minden vágya, hogy tudását továbbfejlessze, és megvalósítsa azokat a projekteket, amelyek a koronavírus miatt meghiúsultak 2020-ban.

Adela Rusu, maestru în fotografie
”Piața Unirii fotografilor”/ La inițiativa Varadinum Foto Club, centrul municipiului Oradea va găzdui bilunar expoziții foto

Leave a Reply