Blog

Pópa Kornél András fényképész tárlata a moziaulában

Augusztus 25-én, csütörtökön nyílt meg Pópa Kornél András fényképész CREATIVE FINE ART c. fotókiállítása a moziaulában. A kiállítást Bangó Mária Mira, a rendezvény szervezője nyitotta meg családias hangulatban, majd az alkotó mesélt a falon elhelyezett fotók hátteréről, fűszerezve egy-egy történettel.

Pópa Kornél neve ismerősen csenghet a fényképész szakmán és fotózást kedvelők csoportján belül, alkotásai bejárták Prágát, Szingapúrt, Bangkokot, Kalkuttát, Ciprust, Szerbiát, és Romániát. Számos fotócsoportban követik képeit a közösségi portálokon és tagja a nagyváradi Varadinum Fotóklubnak. Magyarországon most először, Szombathelyen, a Savaria Történelmi Karnevál ideje alatt mutatta be emberközpontú alkotásait.

Hogy jobban megismerjük, néhány gondolatban a művészről:

Pópa Kornél András 1977. augusztus 29-én született Dicsőszentmártonon. Már korán, kisgyermekkorban nagyon vonzódott a fényképezőgéphez és a fotózás szerelmese lett. Nyolc éves korában szülővárosában (Erdély, Maros megyében) az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelyen járt fotós szakköre Tóni bácsihoz, akitől megtanulta a fényképezés alapjait és szeretetét. Első fényképezőgépét tízévesen kapta ajándékba szüleitől, egy hőn áhított Smena 8M típusú fotómasinát. A lakótelepen gyermektársait, játszópajtásait örökítette meg leggyakrabban Orwo, Agfa és Azomures filmekre, amiket saját maga hívott elő a „sötétszobában”, a fürdőszobájukban.

23 évvel ezelőtt édesanyjával Magyarországra, Szombathelyre költöztek és itt vállalt munkát a Dobosi Kft.-nél karbantartóként. A Klíma és légtechnika berendezésekkel foglalkozó cég tulajdonosa és vezetése hamar felfedezte tehetségét és ma is támogatja a 45 éves fiatalembert, például a jelen fotókiállítás létrejöttében is.

2005-ben, az OFOTÉRT-ben vásárolt első 2 Megapixeles FUJI típusú digitális fényképezőgépével barátait, családját és virágokat fotózott. 2016-ban vett első komolyabb fényképezőgépével családját és gyermekét vette lencsevégre. Hosszú idő alatt szerzett tudásával és gyakorlatias hozzáállásával kitapasztalta, hogy ráérezzen az alkotás örömére. A fotózás kedvelőből 2020-ban vált hivatásos fényképész, amikor Nagyváradon egy akkreditált fotóstanfolyam keretein belül elvégezte a Fényképész szakmát.

A most kiállított 36 fotó hangulata magával ragadja az embert, igazán egyedi stílust képvisel, amelyet a művész Conceptual Vintage-nek nevezett el. A CREATIVE FINE ART cím is tükrözi, hogy Kornél a kreatív, különleges dolgokat szereti megjeleníteni képein. Talán elsősorban a festmények adják számára az inspirációt, és az Internet adta lehetőségeket kihasználva sokat tanul más művészek és fotósok munkáiból. A világ hálóadta lehetőségeknek köszönhetően barátságok is szövődtek, akikkel a mai napig is tartja rendszeresen a kapcsolatot. Kedveli és példaképének tartja a Temesváron élő Paul Adrian Chis-t és a mostanában az „Internetről eltűnő”, Ausztráliában élő, indiai származású „Sangeeta Mahajan” fotóművészt.

A Conceptual Vintage stílus, amit Kornél képvisel, véleménye szerint megköveteli, hogy fotóháttérként festett vásznakat használjon. Mivel a kézzel festett hátterek ára nagyon magas, úgy gondolta, saját háttereket készít. Néhány kísérlet és próbálkozás után megszülettek az első saját készítésű festett hátterei, amiből több mint 10 db készült.

2020-ban négy alkalommal jelentek meg fiáról, Márkról készített fotói nemzetközi magazinokban. A legnagyobb sikerének a “6TH BALKAN EXHIBITION 2021.” fotópályázatra beadott képeinek elismerését tartja. A versenyre 11 képet küldött be, 58 ország jelentkezőiből 4 fotóját díjaztak:

1. „Old Time Boy ” c. fotójára két aranyérmet is kapott.

B People kategóriában DIPA ” (Danube International Photo Association)  Gold Medal és PSA (Photographic Society of America) Gold Medal

2. „The Time” c. fotójával aranyérmet kapott.

MoL (Master of Light – Kanada) Gold Medal”

3. „Innocence” c. fekete-fehér képével aranyérmet kapott.

MoL (Master of Light – Kanada) Gold Medal

4. „Unspoken words” c. három képből összeállított munkájával aranyérmet

„FIAP” (Internationale Fédération of  Photographic Art) megtisztelő dicséretet kapott.

A „Portrait of beautiful girl” c. munkáját két bronzéremmel és egy fotószalon szűri éremmel díjazták.

A „The girl with an unlit cigarette” c. alkotásra dicséretet kapott.

Tervek szerint idén lesz még egy kiállítása Szombathelyen, de már töri a fejét egy új stílusirányzaton, a „non personal” ábrázolás jegyeit hordozva. A 36 db kiállított kép között megtalálhatók az elismerést és díjakat kapott alkotások.

A kiállítás 2022. szeptember 11-ig megtekinthető az Agora-Savaria Filmszínház aulájában.

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/22563/popa_kornel_andras_fenykepesz_tarlata_a_moziaulaban/?fbclid=IwAR1m4_2GI1Ef4lrnYwxsYIaRnjuIEG76YvFNhpJ-76-nYLVpa3eVG1Jq8LM

Orădeanca Adela Rusu, cel mai premiat artist fotograf la o competiție din Serbia (FOTO)

Leave a Reply